A díj
A díj egy különleges szobor kisméretű másolata, amely a legnehezebb körülmények között is megnyilvánuló szabadságvágyat, reményt és az együttműködés fontosságát szimbolizálja.
A Fahidi Éva-díjat 2025-ben legfeljebb három, a további években évente egy természetes személy kaphatja meg.
A díjazott tevékenysége, jellegétől függően, anyagi támogatásban is részesülhet.
A szobor
A szobor a németországi Stadtallendorf városának Dokumentációs és Információs Központjában (DIZ) található. A DIZ annak a kényszermunkatábornak állít emléket, ahová ezer magyar zsidó nőt hurcoltak 1944 augusztusában az auschwitzi koncentrációs táborból.
Fahidi Évát és a szobrászt, Weiss Anikót is ide szállították kényszermunkára.
Éva és Anikó barátnők voltak már Debrecenben is, és mindkettőjüket elszakították a családjuktól, amikor Auschwitzb érkeztek. Bár akkor még nem tudtálk szüleiket, testvérüket, rokonaikat megölték. Őket kényszemunkára külkdték, ahol azzal bíztatták egymást: "csak bírd ki még egy kicsit, mert akkor hazamegyünk, ahol várnak a szüleink":
Fahidi Éva így mesélt erről:
"A munkatáborban gránátokat gyártottunk. A gránátra az jellemző, hogy nem nagy, nem foglal el sok helyet, de iszonyatosan súlyos, nehéz. Aki azt a szobrot csinálta, úgy hívják, hogy Weisz Anikó
Én meg úgy hívom, hogy az én második felem, mert ő volt az egyik felem, én voltam a másik. Mert egy ágyban aludtunk, egy ilyen dupla ágyban egymás fölött, és az ötös soron belül is mindent együtt csinálunk. Az ötös soron belül is még külön mi rettenetesen összetartottunk. Gyönyörűségesen szép anyja volt, és ha valami nagyon nagy jót akartam, vagy láttam, hogy nagyon le van törve, akkor azt mondtam neki: Tudod, most az jutott eszembe, hogy milyen gyönyörű édesanyád van. És ettől mindig teljesen boldog volt, és ezt mondtam neki, akkor is, amikor már tudtam, hogy az édesanyja legfeljebb gyönyörű hamu lehet.
Anikóból New Yorkba ment férjhez, és szobrász lett belőle, és a szobor bennünket, kettőnket ábrázol, Anikót meg engem.
Anikó az, aki cipeli ezt az elviselhetetlenül nehéz gránátot. És a másik alak, az vagyok én, mert mindig bíztattuk egymást:. megyünk haza, mert otthon várnak a szüleink. És madarat tartok, a madarat, amelyik hozza majd nekünk a szabadságot, és elvisz minket haza."
A fenti kép a Jákob Lili által DoraMittelbauban megtalált Auschwitz Albumból való. Készült Auschwitzban, 1944. augusztus 13-án. Ezer rabszolgamunkára ítélt nőt raknak vagonba németországi kényszermunkára: azt a csoportot, amellyel Allendorfba a DAG (Dinamit AG) hadiüzembe kerültem én is. Ez volt az életben maradás egyetlen esélye.
A két megjelölt személy közül az első Anikó, „második felem”, a második én vagyok. (Fahidi Éva)