Számomra a munkámban a legfontosabb, hogy minél többet és minél hatékonyabban tehessek azon a területen, amelyen leginkább otthon érzem magam: az ifjúság szemléletének formálásáért, egy olyan világkép kialakításáért, amelyben nincs helye kirekesztésnek, a jövő generációk tiszta és elfogultságok nélküli történelmi tudatáért, múlt- és jövőképéért, a „hass, alkoss, gyarapíts!” életelvének átplántálásáért.
Ezt a célt szolgálják írásaim, fiatalokkal folytatott beszélgetéseim, egész pedagógus-pályám, holokauszt-emlékőrző tevékenységem, amelyben remélhetőleg sikerült Fahidy Éva szellemét hordoznom.
Előd Nóra holokauszttúlélő, tanár, aki egész életét a fiatalság tanításának szentelte.
Az 1936-ban született Előd Nóra kisgyerekként élte át a II. világháborút és a holokausztot. Csonka, férfiak nélkül maradt családban nőtt fel, amit csak törhetetlen erejű anyja tudott összekovácsolni és életben tartani.
Fiatalon mozgalmas életet élt: MADISZ, DISZ, VIT, orosz iskola, melyek hozzájárultak ahhoz a mély hitéhez, hogy a kommunizmus eszméje örökre megszünteti a zsidókérdést. Ám az 50-es években kénytelen volt tudomásul venni, hogy a holokausztot túlélő barátokra és rokonokra egyre gyakrabban sújtott le a Kommunista Párt ökle. Sokan kerülnek közülük Kistarcsára, vagy Tökölre, anyukáját szerencsére csak a pártból és állásából repíti ki a párt. 1953-ban meghalt Sztálin, Nóra meg, mint a család legfiatalabb és legnaivabb tagja, megsiratta. 1957 januárjában megismerkedik Szabó Miklós történésszel, akinek a felesége lesz. Férje az SZDSZ alapító tagja, 1980-ban elválnak, de Nóra politikai egyetértése és szolidaritása töretlen marad iránta.
Nóra számos könyvet írt, a 2017-ben megjelent "Hétszínvirág" c. kötetéből megtudjuk, hogy '1944-ben zsidó volt', különben soha nem érezte a zsidóságát. Unitáriusnak született és a háború után, mint annyian mások, ők sem beszéltek egy szót sem az átéltekről. A hideg zuhanyt Csurka István 1992-ben megjelent tanulmánya jelentette, ami feltámasztotta a társadalomban végig jelenvolt antiszemitizmust. A véletlen hozta össze Nórát egykori Sztehlo-mentett társával, Bollmann Györgyivel, majd Homonnay Máriával. Nóra úgy emlékszik, hogy 1991-ben jöttek össze először az egykori Sztehlo-gyerekek - mentettek és Gaudiopolisosok. A sajnos fogyatkozó számú tisztelgők évente leróják tiszteletüket Sztehlo Gábor sírjánál a farkasréti temetőben.
1994-ben, élete hetedik évtizedében Nóra újból férjhez ment. És épp ebben az évben ment nyugdíjba, amivel nyomban elkezdődött drámapedagógiai tevékenysége, amiben óriási sikereket ért el. Részt vett a drámapedagógia oktatási és vizsgarendszerének kidolgozásában. Voltak évek, hogy négy különböző vidéki városban tanított, minden heti lejárással szerte az országban. Majd végre gyerekekkel is kipróbálhatta drámás tudományát. Erre számos lehetőséget kapott: a Békásmegyeri általános iskola, székesfehérvári gimnáziumok és sok más helyen. A csak egy-két alkalomra szóló meghívások miatt különböző korosztályoknak szóló, sokféle célú-időtartamú programokat dolgozott ki. Itt kapott lehetőséget arra, hogy bizonyos tervezeteit - főleg az ún. "tanítási nagydrámákat", melyekben mindannyian kezdők voltak, hozzá hasonló "hozzáértők gyülekezetével" próbálja ki. Amint írja: "A boldogságos nagyváradi adok-kapok, építek-épülök találkozások és a hozzájuk kapcsolódó 'beavató' erdélyi képzések - Szatmárnémeti, Érmihályfalva, Csíkszereda, Székelykeresztúr, - ugyancsak zömben erre az évtizedre estek."
Ebben az évtizedben nyarai szerves részévé vált meghívott angol tanárok (Bolton, Nielands, Eileen Pennington...) kurzusain való továbbépülése. Az évtized második felében, 1997-ben befejezte második könyvét Drámajátékok – Multikultúra címmel. Ezt megelőzte "Horovod" c. orosz nyelvi játékgyűjteménye. Az "Add tovább!"-füzetnek részben szerzője, részben szerkesztője volt.
"Zsidóvá válása" lassanként egyre fontosabb lett számára, annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy azok közé tartozik, akiknek a zsidósághoz csak történelmileg, sorsuk révén van közük. Ez három témához is kapcsolódik. Az egyik Sztehlo Gábor emlékének föltámasztása, ápolása. Szántó Erika "A gyermekmentő" c., 85-ben bemutatott tévé-dokumentumfilmje nyomán némi sértődöttséget is érzett: a filmben megszólalóknál sokkal több, pontosabb emlékekkel tudott volna szolgálni és 'máig sem érti, hogy azonnali jelentkezésére miért nem keresték meg.' Mégis mindent megtesz, hogy jelen legyen az évente ismétlődő, immár hagyománnyá vált, koszorúzási szertartással egybekötött megemlékező összejöveteleken. Mint írja: Ő maga személyesen csak intézeti tartózkodása utolsó két hetében került a közelébe: varázslatos személyiségéről igazából a hétköznapjait, gondjait, és részben munkáját is a vele megosztó 'nagyfiúk' tudtak és szoktak mesélni - ők, akik a Nagytiszteletű urat Gábor bácsiként emlegetik.
A Csurka-tanulmány megjelenése után Nóra átgondolja a zsidó identitás fokozatait, hogy elhelyezze magát benne. És úgy találja, hogy ő politikai értelemben vett zsidó. Ezt a kategóriát nevezi Kertész Imre Auschwitz-zsidónak, Karsai László meg holokauszt-zsidónak. Amire Nóra levonja a konzekvenciát: "Mindegy: akit a holokauszt érintett, az politikailag-erkölcsileg nem teheti meg, hogy ne legyen zsidó."
Ez a két hatás vezette el Nórát ahhoz, hogy csatlakozzon az Ariadne csoporthoz. Nóra a Spielberg-interjúk alkalmával ismerte meg a vele interjút készítő László Klári szociológust. Ő hívta meg Nórát az egy évvel korábban, az izraeli Miriam ben David indította "Párbeszéd a toleranciáért" hatására alakult Ariadne csoportba.
Ariadné csoport
2000-ben alakult. "Elnevezése a görög mitológiai Ariadne fonalára utal, amelynek segítségével kijuthatunk a labirintusból. Csoportunkban holokauszt túlélők és mentők beszélgetnek egymással, s beszélgetéseink Ariadne fonala átsegít bennünket súlyos emlékeink labirintusán." - írja magáról a csoport